Az éjszaka csendjét zaj vágja
ketté
Mint katana a haldokló
szamurájt.
Kicsi pincékből, fura arcok
kóvájognak elő,
Nem őszinte mosolyuk, ez
szembetűnő.
Delírium, extázis a füstös
táncparketten,
Uram, mit keresünk itt mi
ketten?
Bár tudom, nem az
egészségeseknek kell az orvos,
De itt nem is arra vágynak ki
az okos.
Kellemetlen érzések,kerítenek
hatalmukba,
Miért kell ilyen embereket
küldj utamba?
Nehéz kivenni a szavakat a
zajban,
Lehet anyáznak éppen vagy
csak a dalszövegeket suttognak halkan.
Lavírozom a hömpölygő
embertömegben, mint külső szemlélője egy rossz álomnak.
Várom, az indulás pillanatát,
várom, hogy tegyem ki végre lábam a kocsma füstös ajtaján.
Fel hát!
Ki ebből a zajtengerből,
indulás haza csendben, kicsit menőn.
Engem nem fertőzött meg a
moraj,
S csak csendben száll hozzád
ezen sóhaj...
Köszönöm néked, hogy nem
vagyok olyan mint ők.
Treb-Ron
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése