Molnár Zsolt - Hallgatások

Hallgatások

Alteregóim végletekig hallgataggá tesznek,
A szédülés szférájáig tornyosul az ő csendjük is,
Külön-külön láthatatlanná hamuzva be lelkem,
És szorongva gubbasztok magammal együtt itt,
A teremtettségnek ebben a kicentizett sarkában,
Megkongatható ürességet tapogatnak újaim,
Mert a tudataim már ebből az életemből kiválnának,
De az átjutás kivéshetetlenné vastagodott falain
bonthatatlan a vakolat, megkötötte a félrelázadás
cementje, ezért lett szabadulástalan
teljesen ez a létköz elé tuszkolt maradás,
Amíg meg nem fogom érteni pontosan,
Hogy a hallgatásaimról is lemondtam végleg,
Hiszen a közös hallgatások méginkább fullasztók,
Azok az érzések mind kiműthetetlenek, reméltem,
Belőlem, így az jutott nekem, hogy széttépjem a szót,
Beszélve minden nyelven elmondhatatlanságomat,
Mintha porciózva lenne érdemeimért
az ég, a levegő, a tűz, a föld, az álom számomra,
Tabumentesülés nincs elméim szintjén,
Bilincseket izzadnak a szándékaim,
De azt mégis jogomban áll megfogadnom,
Hogy sorba helyezett hallgatás-oltáraim
négyszögében többedmagamat

a beletörődés istenének feláldozom

Várad folyóirat 2014/3